Nem könnyű megválaszolni ezt a kérdést, önismétlés és azt hiszem némi ömlengés nélkül.
Imádom a tengert és mindent ami benne van. Imádom azt az érzést amit akkor érzek amikor elönti a testemet az adrenalin, amikor besétálok a vízbe vagy éppen bele ugrok vagy bukfencezek és alá merülök. Onnantól megszűnik minden. Minden ami addig valaha volt, érdekelt vagy nyomasztott.
Megszűnik minden ami a földhöz kötött valaha is. Nincs többé gravitáció, nincs többé olyan, hogy fent és lent.
Csak én vagyok! Csak én egymagam! Én és a lélegzetem.
Hiába van merülő társam, hiába vesznek körül biztonságot nyújtó emberek és barátok még is a tökéletes magány vesz körül.
Csak én és a lélegzetem semmi más...
Nem kell a zene ami nélkül élni nem tudok oda fent hosszú távon. Nem kell a net a tv semmi technológia.
Hiszen nincsen rá szükségem. A tenger a legcsodálatosabb dolog amit valaha láttam. Az igaz és őszinte szerelmem. Benne biztosan soha nem fogok csalódni ő nem fog elhagyni soha sem bántani mert érzi a szerelmemet. Az egyetlen igaz szerelmem.
Hiszen nincsen rá szükségem. A tenger a legcsodálatosabb dolog amit valaha láttam. Az igaz és őszinte szerelmem. Benne biztosan soha nem fogok csalódni ő nem fog elhagyni soha sem bántani mert érzi a szerelmemet. Az egyetlen igaz szerelmem.
A leginkább azt az igazi magány érzését szeretem ami add. Teljesen egyedül vagyok.
Csak én és a lélegzetem.
Csak én és semmi más. Nincsen a múlt hibáin való kesergés sem a jövőn való álmodozás sem a jelen nyomása ahol a jövődet alakítod. Nem fáj semmi. Végre nincsenek gondolatok nincsen semmi és senki...
Csak a tökéletesség a saját lélegzetem hangja.
Az állatok és a korallok csodája. A legszebb zene amit valaha hallottam a tenger morajlása.
Nincsen más csak én és a lélegzetem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése